Intézmények / Községi Könyvtár

Községi Könyvtár



Községi Könyvtár
Igazgató: Komláti Lászlóné
   
Könyvtári egységek száma: 4500
Beiratkozott olvasók száma: 130 fő
Nyitvatartás: szerda: 14-17 óra, péntek: 15-17 óra, szombat: 9-10 óra
   
   

A Községi Könyvtár az Óvoda épületében kapott helyet. A Berzsenyi Dániel Könyvtár letéti könyvtáraként működik. Ennek előnye, hogy az olvasók a BDK-n keresztül bármilyen - az ország különböz települési könyvtáraiban fellelhető - dokumentumhoz ingyen hozzájutnak. Főleg főiskolai, egyetemi hallgatóink élnek ezzel a páratlan lehetőséggel.

Könvtárunk állományát 2-3 havonta frissíti a BDK. Általában 3500-4000 dokumentumból válogatnak a felhasználók. A könyveken kívül hetilapok, folyóiratok, DVD-k, CD-k is kölcsönözhetők.

A 2014. évben 130 beiratkozott olvasója volt könyvtárunknak. Ebből 25 fő 14 év alatti, 105 fő pedig felnőtt. Összesen 3497 dokumentumot kölcsönöztek, 660-at pedig helyben használtak. 1 db internettel összekötött számítógép áll a látogatók rendelkezésére, nyomtatásra is van lehetőségük. A legkisebbeket a könyveken kívül játékokkal is várjuk. A kölcsönzés mellett - ünnepek előtt (húsvég, karácsony) - kézműves-foglalkozásokat tartunk Bozzayné Biczy Eszter és Cseh Erzsébet vezetésével. Megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről. Programunkban 2015. évben könyvbemutató is szerepelt. Kisiskolás olvasóiinknak könyvtárhasználati foglalkozásokat szervezünk. 

A Községi Könyvtárban szeretettel várja régi és új olvasóit Komláti Lászlóné - Klári, Klári néni - immár 30 éve.

 


Kapcsolódó galéria:



Önkormányzat Söpte - Magyar